Hihetetlen, hogy egy ilyen tanáregyéniségnek nyoma sincs a neten.
Most majd lesz!
Néhány napja visszavontam a fészbúkon az ismerősnek jelölést az egykori általános iskolám lapján, mert egy hónap kevés volt ahhoz, hogy visszajelöljenek.
Néhány napja eszembe jutott egy régi arc, akit negyven éve nem láttam - és egy hétvégi bográcsos bulin bemutatták nekem, mint egy évfolyamtárs új kapcsolatát.
Néhány napja motoszkál bennem a gondolat: megemlékeznék néhány dologról.
Képek a hatvanas-hetvenes évekből.
Legeza Rózsi néni az első.
Olyan haja volt, mint vörösrézdrót.
A legtöbbször egy zacskó babkávé volt nála és abból ropogtatta el a szemeket.
Kémiát tanított.
Élvezhetően.
Egyszer majdnem felrobbantottam szegényt.
Órán kísérleteztünk és engem kért asszisztálni.
Egy lombikban sósav került valami fémre és hidrogént akart volna csapolni egy kis fejjel lefelé tartott pohárba, amit nekem kellett volna belobbantanom egy égő hurkapálcával.
Igenám, de a hidrogén nem jött, Rózsi néni hiába nyitogatta a kis csapot az üvegcsövön.
Levette ezért a lombikról azt a tenyérnyi parafa fedőt, amin az üvegcső jött keresztül.
Én meg - már akkor sem nagyon figyeltem - odatartottam a lombik szájához a lángot.
Rózsi néni gyorsabb volt, mint a hidrogén.
Elfújta a lángot, majd ugyanazzal a szusszal elbődült:
"- Marha!!!! Takarodjon ki a folyosóra!"
Azért szerettem őt továbbra is.
