hatvanas hetvenes évek

A Rubettes számát nyúztuk sokat.
Szerintem gáz 2004-ben egy harmincéves felvételre tátogni, de ez volt.
Meg az emlékek.

Volt az Egry alagsorában három műhely.
Az egyikben komoly munka folyt, bár soha nem kérdeztük, hogy mi.
A másik kettő nemek szerint megosztotta a felső tagozatosokat.
A lányokat Bornemissza Margit néni tanította varrni meg a háztartás más fortélyaira,

a fiúknak gyakorlati foglalkozás címen Pózder Laci bácsi tartott órát.
Az ügyetlenebbek rettegtek tőle és az óráitól is, mert kíméletlen volt a trehányokhoz és a kétbalkezesekhez, a gyengébb, de ügyeskezű tanulók viszont nála teljesedhettek ki és pipálhatták le a jobbakat.

A miniműhelyben megismerkedhettünk a szerszámokkal a köszörűtől kezdve a satun át a lombfűrészig és általában gyártottunk is valamit. A foglalkozás első felében mérnöki pontosságú rajz készült, utána pedig a nagy mű, általában valami használhatatlan kacat, kerekes őzike vagy csiszolófa, mikor melyik szerszám kezelése szerepelt a tanmenetben.

A gyak fogl jegye volt képes elrontani a kitűnő bizonyítványt és a gyak fogl tudta olykor nagyon lealázni az alakulóban lévő személyiséget. Laci bácsi semmit nem hagyott szó nélkül és alaposan kicikizte a nyelvbotlást is, "na ez egy trehány pacák, hoci az ellenőrzőjét" bevezetéssel rendesen osztogatta az intőket, ha már a verbális pucung, a kulcscsont morzsolgatás vagy fülhúzás nem használt valamelyik elvetemült nebulónál.

Rossz nyelvek szerint nem volt egészen százas, mert pl. egy rendes havi fogadóórán bemutatta a szülőknek, katona korában hogyan kellett masíroznia és ott menetelt fel-alá a teremben az elképedt anyukák és apukák szeme láttára, de éveken keresztül egyedül vitte a lövészetet, szombat reggelenként légpuskával élesben tanulhattuk meg a célzást az alagsori folyosón és soha nem volt semmi rendkívüli esemény, mert tudott rendet tartani.

Akit tanított, az nemien felejti el, csodálkozom is, hogy a világhálón sehol nem szerepel a neve.
Talán majd most.
Azért talán, mert az egy hete adásba küldött posztot még mindig nem látják a keresők.

Hihetetlen, hogy egy ilyen tanáregyéniségnek nyoma sincs a neten.
Most majd lesz!

Néhány napja visszavontam a fészbúkon az ismerősnek jelölést az egykori általános iskolám lapján, mert egy hónap kevés volt ahhoz, hogy visszajelöljenek.
Néhány napja eszembe jutott egy régi arc, akit negyven éve nem láttam - és egy hétvégi bográcsos bulin bemutatták nekem, mint egy évfolyamtárs új kapcsolatát.

Néhány napja motoszkál bennem a gondolat:  megemlékeznék néhány dologról.
Képek a hatvanas-hetvenes évekből.

Legeza Rózsi néni az első.
Olyan haja volt, mint vörösrézdrót.
A legtöbbször egy zacskó babkávé volt nála és abból ropogtatta el a szemeket.
Kémiát tanított.
Élvezhetően.
Egyszer majdnem felrobbantottam szegényt.
Órán kísérleteztünk és engem kért asszisztálni.
Egy lombikban sósav került valami fémre és hidrogént akart volna csapolni egy kis fejjel lefelé tartott pohárba, amit nekem kellett volna belobbantanom egy égő hurkapálcával.
Igenám, de a hidrogén nem jött, Rózsi néni hiába nyitogatta a kis csapot az üvegcsövön.
Levette ezért a lombikról azt a tenyérnyi parafa fedőt, amin az üvegcső jött keresztül.
Én meg - már akkor sem nagyon figyeltem - odatartottam a lombik szájához a lángot.
Rózsi néni gyorsabb volt, mint a hidrogén.
Elfújta a lángot, majd ugyanazzal a szusszal elbődült:

"- Marha!!!! Takarodjon ki a folyosóra!"

Azért szerettem őt továbbra is.